snckr 2011.07.15. 01:07

Második külföldi túránk :) vol.3.

Tehát, ott tartottam, hogy szombat este épségben megérkeztünk.

 

Ennek örömére, a délben vásárolt söröcske-borocska mellett megbeszéltük, hogy a hazafele úton megkerüljük a Fertő tavat, hu-at-sk vonalon, és Komáromig a szlovák oldalon tépünk Budapest felé. Bár azt megjegyezném, hogy a pilóták szíve inkább a hegyekbe, nyugat felé húzott vissza... :)

 

Másnap elég korán keltünk, mert a házibácsinak megígértük, hogy legkésőbb 11-ig elhagyjuk a szállást. Ez a szomorú idő ellenére sikerült, délben már a szokásos helyen majszolta mindenki a Leberkässemmeljét. Szemerkélő esőben...

Időkép alapján (most csatolni akartam egy archív térképet az idokep.hu-ról, de már csak regisztráltaknak érhető el. nahát.) az ország északi felén esett. Végig. A szlovák-magyar határ mentén. SaLYnos...

 

Fájó szívvel lemondtunk a fertő tavi körutunkról (yesss! hypothetical hi5), és arra jutottunk, hogy esetleg elindulhatnánk nyugat felé, és ha elértük a hegyeket, elindulunk délre. Mert az talán jó lesz nekünk.

 

Kópházánál el is hagytuk kishazánkat. Szuper minőségű utak, nulla forgalom, közepes szél, eső néha szemerkélt, néha elállt. Egy kisebb faluban felvettük az esőcuccokat, mikor beértünk egy nagyobb felhő alá.

Esőt nem kaptunk, de az idő egyre szebbre fordult. Oberpullendorfnál már határozott napsütésben nevettem fel a várostáblán feltüntetett magyar településnév láttán: Felsőpulya. Őrület :)

 

Ezután nagyon szép vidékre keveredtünk, megelőztünk egy magyar rendszámos Swiftet, és 2km-rel odébb kiálltunk egy pihenőbe. Mert szép vidéknek tűnt. Elindultam ezen a lépcsőn felfele:

 

 

Mikor felértem, és lenéztem a völgy irányába ezt láttam :)

 

 Tetszetős volt. Tetszetős.

 

 Épp a motorkákról pakolásztunk lefele, mikor a magyar Swift utolért, és a sofőrrel beszédbe elegyedtünk. Kedves embernek tűnt, motoros. Egy 30 éves Honda CX 500-asa van. Sokat mesélt róla, például a motorját a németek fostrágyapumpának hívják, mert annyira igénytelen, hogy bármilyen szivattyúra szerelve, éveken keresztül derekasan helytáll. Kaptunk egy szálláskontaktot, aztán tovább indultak.

Ebbe az irányba:

 

  Ja, és innen jöttünk :)

 

Motorok :) :)

 

Egy kis láncolajozás után továbbgurultunk. Sok minden már nem történt velünk az osztrák oldalon. Tankoltunk egy OMV kútnál, ami meglepő volt, hogy a benzinkutas echte ungarische junge volt. Itt már tényleg nagyon közel voltunk a határhoz.

 

Megbeszéltük, hogy megnézzük a jáki templomot, mert 75%-ban még nem láttuk. Odafele egy sasmadár majdnem leszedte útitársainkat a motorkájukról. Rémületes látvány volt hátulról nézni. De tényleg. 

Mire odaértünk, a reggelire már senki sem emlékezett, így beültünk egy helyi pizzériába. Egy pár kategóriával az előző napi alatt volt. Kedves, kis családi vállalkozás, 8 féle pizzával, szolid italkínálattal, talán ennyi elég is lesz róluk... :)

Ettünk, ittunk, aztán becsekkoltunk a templomba... nagyon szééééép, és nagy is! És egészben is van! Sőt! Átszállás nélkül még Volán busszal sem lehet Budapestről megközelíteni! Bleee :)

A képen 2 turista és egy láda muskátli nem rejtőzött el :)

A hátulja kicsit meg van támasztva, de legalább ott is van fala, ugye...

 

Odabent nagyon okosan, és zöld módon oldották meg a világítást. 100 forintért 4 percnyi világítást kapunk. Egyébként csak az ablakokon beszűrődő fényben tudunk Quake-ezni nézelődni. Érdemes. Tényleg szép.

 

 

Miután meguntuk magunkat odabent, még egyszer körülnéztünk odakint. Elég látványosan, és egyben érdekesen van díszítve a külseje. Mindenféle speciális szörnyek, és űrlények lesnek ránk. Jópofa :)

 

Ja, az jutott még eszembe, hogy a j betű mennyivel előrébb van már az ABC-ben, mint a zs, nem? Durva... :)

 

Jákról viszonylag könnyen kikeveredtünk a 8-as főútra, ahol belebotlottunk egy horrorbuszba... Lakott területen belül, kb 100-zal előzgetett mindenféle autókat, a szembejövőkre a frászt hozva. Mi ezt persze csak távolról láttuk, mivel mi a településtábláknál lelassítottunk, vele ellentétben...

Egyszer valahogy mögé keveredtünk, és jelezte, hogy örülne ha megelőznénk...
Elmentünk mellette, és abban a pillanatban leszakadt az ég... Nem vészesen, de az út azonnal elázott. Mi ugye visszábbvettünk a tempóból, de a félszemű horrorbusz ott loholt a rendszámtáblavilágításomtól pár centire... Féltem... Na jó nem, de már épp majdnem...

Aztán egy nagyon pici kútnál tankoltunk, öltöztünk, és zúztunk tovább.

Következő és egyben utolsó megálló Veszprém és Várpalota között volt. 

 

Tankoltunk, telefon, tea és távé... aztán onnan megállás nélkül hazajöttünk.

Este 11 körül már a motort a garázsban hagyva hazaértem. Azért eléggé elfáradtunk. Összesen talán 852km-t tettünk meg. De jó volt, nagyon :) 

 

Ja, a vasárnapi hazaút. Nagyjából. Az osztrák rész nagyon nem biztos... :)

 

 

tinyurl.com/sopibol-hazafele

 

 

Címkék:ausztria tura kulfold 1 komment

snckr 2011.07.06. 21:38

Második külföldi túránk :) vol.2.

 No, ott tartottam, hogy elég későn ébredtünk fel. Dél körül átmentünk a közeli hipermarketbe, megreggeliztünk, kávéztunk, teáztunk. Ettünk Leberkässemmel-t. Nagyon finom cucc. Egy óriási virsliízű-sajtosparizer (leberkäse) zsemlében.

 

Aztán bevásároltunk, kis édességet, söröcskét, borocskát és egy térképet.

Jelölve vannak rajta a "festői útvonalak" :)

Megterveztük az útvonalat nagyjából, és fél 3 körül elindultunk. Tankoltunk és a biztonság kedvéért vettünk osztrák autópályamatricát.

A határon átérve megdöbbentő volt az útburkulat minősége, a falvak látszólagos kihaltsága, a rendezettség, a tisztaság... blah-blah-blah.

Aztán hirtelen beborult, megálltunk felöltözni, és mire felkaptuk az esőcuccokat le is szakadt az ég... Álltunk egy picit, és mikor kisütött a nap (de még szakadt az eső), elindultunk.

  

Mikor elállt az eső, leparkoltunk egy temető előtt, hogy kiderítsük hon is vagyunk épp...
Én a GPS-t kaptam elő, a többiek egy helyinéninél érdeklődtek. Megtudtuk, hogy már Wiener Neustadtnál járunk, csak épp a város másik végén. Mire megterveztük a további útvonalat, az esőcuccaink is megszáradtak. 

Irány Gloggnitz, Neunkirchen útirányon át.

 

Ami nagyon feltűnő volt, egy 2x2 sávos, osztottpályás gyorsforgalmin mentünk, és _mindenki_ jobbra tartott. De mindenki. Illetve jómagam egy pár száz méteren át bementem a belsőbe, mert a külső sáv fölött lévő faágakról a szél ránk fújta a vizet.
Más érdekesség nem nagyon történt.

Ja, megálltunk láncolajozni egy picike benzinkutnál, ahol a benzinkutas épp a vizelvezető árkot takarította.

 

A távolban megláttunk néhány nagyobbacska hegyet... vááá... :)

 

 

Percek múlva elértük Gloggnitz-et, az utolsó nagyobb várost a hegyi szakasz előtt, és mivel a Leberkäse-t már mindannyian elfelejtettük, elemózsia után néztünk. Találtunk egy pizzériát, nyitva volt, bementünk.

Elég puccos hely volt, de kedvesen fogadtak minket. Leöltöztünk, rendeltünk, ettünk, ittunk (a kólájuk tényleg jobb mint a miénk...), majd tovább mentünk.

A hegyek lábánál megálltunk még fotózni egyet:

 

 

 Őrület... őrület mennyire nagyon jól nézett ki :)

 

 

↑↑↑ (a képen egy fekete macskát rejtettünk rejtőzött el) ↑↑↑

 

 

 

A hegyek között fülig ért a szánk... és hát nagyon jó volt nekünk... de tényleg.

A következő útelágazásnál megálltunk, és a búcsúzónap fényének tiszteletére néhány réteg ruhát még magunkra vettünk, majd úgy döntöttünk, hogy letérünk a kétszámjegyű főútvonalról, és egy háromjegyűn faragunk az aznapra tervezett kilométeradagunkon.

 

Nem bántuk meg. Olyan 20km következett, hogy ihaj. Emberrel, mozgó járművel egyáltalán nem találkoztunk, csak hegyekkel, völgyekkel, legelőkkel, patakokkal, kis hidakkal, tehenekkel, nyulakkal és kacsákkal. Nagyon sok fafeldolgozó üzem van azon a vidéken, masszív karácsonyfaillatban hasítottunk :)

 

A szakasz vége után néhány kilométerrel megálltunk tankolni, guminyomást ellenőriztem (2.25-ről, 2.0-ra leesett a nyomás a hidegben), GPS-t élesítettem, és 40perc alatt hazaértünk, eseménymentesen, 22:06-ra.

 

Közben azért kiderült, hogy odafele kicsit megbonyolítottuk az útvonalunkat a papír alapú, menetközbeni navigációval, de egy másodpercét sem bánom :)
 

 

Nagyjából erre jártunk: http://tinyurl.com/ausztria01

 

Folytatása jövőhéten következik... :)

 

Címkék:ausztria tura kulfold 1 komment

snckr 2011.07.05. 23:17

Második külföldi túránk :) vol.1.

 Múlt hét péntek reggel felkerekedtünk Ildivel, és a szemerkélő eső ellenére elindultunk 2db Volt napijeggyel, Sopronba.

Az M0-n a szemerkélő eső mellett kaptunk az arcunkba olyan szelet, hogy öröm volt hasítani...

Bicske után komolyra fordult az eső, megálltunk felöltözni de mire elkészültünk, az eső is alábbhagyott :)

 

Győrig eseménytelenül folytatódott az utunk, hol szélviharba kerültünk, hol az eső kezdett el szemerkélni.

Viszont mikor megálltunk Győrben tankolni, és szusszanni kisütött a Nap, és 23°C-ot mutatott a hőmérő :)

 

A benzinkutat elhagyva, folytattuk utunkat a 85-ös főúton, ahol számunkra szokatlanul nagy volt a forgalom, de az autósok meglepően előzékenyek voltak, folyamatos szembeforgalom mellett is tudtunk veszélytelenül előzgetve haladni. Csorna környékén egy német rendszámos M5-ös BMW-vel előzgettük egymást. Városból kiérve ő lépett meg, a következő településre beérve, a feltorlódott kocsisor miatt én mentem el mellette.

Sopron előtt még megálltunk egy párperces farpofa lazításra.

Még indulás előtt megbeszéltük, hogy a fesztivált Kópháza felől támadjuk meg, de mikor odaértem valahogy kiment a fejemből, és a városon keresztül közelítettünk, iszonyat dugó volt, alig tudtunk haladni. Aztán csak odaértünk, Ildi karszalagra váltotta a jegyeket, és robogtunk tova a Bécsi utca 38. felé...

Az utcát kis kerülővel megtaláltuk, de csak a páratlan oldalát :)
Felhívtam a szállás tulajdonosát, odanavigált, megtaláltuk, és 5perc múlva már garázsban pihent a motorka, mi pedig a szobánkban.

A szállás tiszta volt, kicsit fura elrendezéssel, egy többszintes ház egyik földszinti szobáit kaptuk meg, külön vizesblokkal, amely az egyik szobából nyílt. Nem volt 5*-os, az egyik előnye az volt, hogy egyáltalán volt. A másik: a fedett, zárt garázs. Számomra a nyugodt, pihentető alvás legfőbb záloga :)

Érkezésünk után 1 órával átöltöztünk és 18:52-re már a kempinghez is értünk. Busszal, 1200-ért.

 

 

A hangulat jó volt, iszogattunk, nézelődtünk, ettünk török kajákat (én dürümöt!), és vártuk a Quimby-t. Aztán jöttek, zenéltek, ugráltunk :)

 

Quimby után ittunk még egy kört, és egy nagyon hátsó soros Pendulum koncertet tomboltunk végig, ki-ki a maga módján :)

 

Talán említésre méltandó még egy jelenet, megtalált egy nagyon részeg kopasz úriember, beállt velem szemben, és nézett. Szigorúan. Veszélytelennek tűnt. Aztán két kézzel megfogta az arcom/nyakam, és elmosolyodott. Aztán tovább ment... Ki tudja... talán összekevert valakivel...

Moby-ra már előrébb mentünk a 20. sor környékére, hát az valami őrület volt...

Attól tartottunk, hogy a legutóbbi lemeze alapján egy elalvós, pihis zárás lesz aznap...

Hát nem az lett... nagyon nem :)

Arra a néhány másodpercre tudtunk megállni, amikor a számok végén: "Thank you... Thank you... Thank you..."-zott...

 

 

Őrület volt... őrületaz utolsó másodpercig :)

A koncert után ettünk még kukoricákat, aztán elindultunk hazafele. A kijáratnál saccra 5-600 ember várt buszra, taxira. Mivel 40 fős busz járt félóránként, a gyaloglás mellett döntöttünk. Közben esni kezdett.

 

A taxitársaságok a telefonban nem tudtak autót küldeni értünk:

- Jó estét kívánok, egy taxit szeretnék rendelni.

- Jó estét, hova?

- A Lővér körútra.

- Oda sajnos nem tudunk autót küldeni.

 

És ez így ment 4-5 telefonhíváson keresztül. Mikor már nagyon esett, cselhez folyamodtam:

- Jó estét kívánok, meg tudná mondani, hogy hova rendelhetek taxit?

- Jó estét. Hogyhogy hova? Ön mégis hon van, Uram? Oda rendelje a taxit.

- A Lővér körúton vagyok. Ide kérném.

- Oda sajnos, egy órán belül biztos nem tudunk autót küldeni.

 

Úgyhogy ballagtunk tovább, mígnem azt vettem észre, hogy előttünk az árnyékunk konstans módon nyúlik el a vizes járdán. Ez 2 dolgot jelenthetett (miután a közvilágítást és a mellettünk elhaladó autók fényét kizártam, mint esetleges fényforrást):

  1. Telihold van, és mögöttünk már kanyi felhő sincs az égen (nem valószínű)
  2. egy autó állt meg mögöttünk (esetleg)

 Megfordultam, és valóban. Egy taxi állt ott. Épp szálltak ki belőle emberek. Odakocogtam, és pár másodpercen belül már a szállásunk felé gurultunk a Fluence-szel. Hazaértünk 03:30 körül. 1000 forintért.

 

Másnap elég későn, dél körül indultunk reggelizni, és csak 3 után indultunk külföldre...

Folytatása következik :)

Címkék:buli tura kulfold 2 komment

snckr 2011.06.18. 02:21

Interregnum állapot

 Múlthéten csütörtök reggel toltam (húztam) kifele a tárolóból a motorkámat, és úgy éreztem, mintha a kormányt elfordítva a kerék nem fordult volna, megrángattam jobb kézzel a kormányt, és minden jónak tűnt...
Viszont mikor az indításhoz behúztam a kuplungot, a markolat is megmozdult felém, hejj!

 

Az történt ugyanis - közelebbről megvizsgálva a kormányt -, hogy a 22-es vascső, ami a kormánykiflin lévő alukonzolba van rögzítve, tőben megrepedt...
Ami külön érdekes, hogy a repedés, a motor eleje felé volt, tehát nem abba az irányba "tört" amerre fékezéskor (helytelenül) tehénkedem, hanem abba az irányba, melybe gyorsuláskor húzom...

 

Végül úgy döntöttem, hogy bemegyek félkézzel dolgozni, elhagyni nem fogom a kormány, annyit azért még tartott az épen maradt rész, de a kezem kizárólag váltáskor volt a bal oldali kormányvégen.

Melóhelyre beérve, pánikszerű telefonálgatás bontókba, egy helyen igértek egy RF900-asból való jobb oldali kormányvéget, de máshol semmi jóval nem kecsegtettek.
Másnap reggel 7-re lebeszéltem, hogy elmegyek a 900-as kormányvégért...

 

Aztán munka után felmentem Dávidhoz, hogy megnézzük mi konkrét tényállás a kormányommal. Azzal vigasztalt, hogy ha máshogy nem megy, addig faragunk egy seprűnyelet, amíg rá nem tudjuk szerelni a motoromra... LOL...
Végül az a megoldás született, hogy a csövet leszereltük, és fordítva szereltük vissza a konzolba, így az elrepedt, majdnem törött végére a markolat került.
Sajna a kormánysúly rögzítő csavaranya is átkerült a belső részre, így mivel a bal oldalra nem tudtuk felszerelni, leszedtük a jobb oldalról is. Így indultunk el Ildivel másnap Tiszalökre... Semmi gondunk nem volt vele, épségben leértünk :)

Ott aztán kaptunk a szomszédtól olyat...


...hogy pont jó lett a régi csövek helyére :) 

Lecseréltük mind a két oldalit, mivel eléggé viseltes volt már a jobb oldali is, íme a repedés:

 

Az új csövek is 22-es átmérőjűek, de a régi cső 1.5mm-es falvastagságával szemben ezek 2.5mm vastagok, nédda:

 

 

Segítséget is kaptunk a kezelőszervek rögzítőpontjának kifúrásához, illetve a kormányvégsúlyrögzítőanya (jószó) behegesztéséhez (kösz Józsi! :))

Ezek után csak vissza kellett szerelni a csöveket. Tervben volt, hogy lefestem feketére a csöveket, de ha véletlenül lekopik az csúnya... Ha meg le sem festem, az meg majdnem szép, nem?

 

 

De.

 

Történt mindez szombaton, kissé borongós időben. Aztán vasárnap lementünk evezni, meg úszni, mert akkor már remek időnk volt, ilyen:

Pündösdhétfőn indultunk visszafele, találkozó 17:00, Hatvan, Tesco parkoló.

Onnan 5ösben gurultunk tovább Hollókő, Szécsény, Balassagyarmat útirányon át egészen Letkésig, hogy ott Szlovákián keresztül Esztergomban szétváljunk. Saki ment a hegyen át Pilisszentkeresztre, a többiek pedig Visegrádon át haza.

Ígye: tinyurl.com/punkosd

Alant: a csapat Hollókőn

 

Ja, igen. A Dunakanyarban 21:30-kor legkésőbb bezárnak az éttermek :)

 

Végül a blogposztcímötletadó fotográfia:

Címkék:tura henk kormany kulfold holloko tiszalok 2 komment

snckr 2011.05.27. 11:57

Gumidefekt

Kedden hazafele munkából összeszedtem egy szöget...
Szerencsére esett az eső, így elég óvatosan hajtottam, de Csepelen már elég gyanúsan kúszott a hátulja...

Tankoltam, utána nézem a guminyomást... 2.25Bar helyett, 0.4Bar... ehh...
Szelepra gyanakodtam, mert 2 nappal előtte pucoltam a hátsó felnit, és a szelep körül is eléggé megsikáltam.

Tegnap elkértem Joctól a nemolcsó bringapunepáját, felpumpáltam "keményre", aztán elvágtattam egy benzinkútra, és felnyomtam 2.25re, majd tovább loholtam a gumishoz.

Ott a srácok kinevették a robogókba való szelepemet, és megtaláltuk A szöget.
Javítani nem lehet ezeket a gumikat, úgyhogy cserélünk.
29900 a gumi, Continental Contimotion, sokat nem tudok róla, de állítólag puhább, mint a defektes Road Attack.

Remélem szereléssel együtt beleférünk a 40e forintos keretbe... :S

Ma 18:30 körül megyek érte, aztán húzok le vidékre :)

Címkék:gumi defekt continental hinnye 1 komment

Sakalade 2011.05.21. 15:04

Az Olajcsere!

3 olajszűrő. 10L 10w40es szintetikus motorolaj. 10L valamilyen fáradt olaj. 1 kalapács és 1 vasdarab. 4 férfi és 4 motor.....

Lett egy kis időm és gondoltam leírom, hogy mi is volt pénteken délután a fennforgás tárgya.Még Dobogókőn megbeszéltük, hogy le kell cserélni az olajat a mocikban. A szavakat tettek követték és rendeltünk is olajat. Mondjuk az egészet az indította meg, hogy apumnak az SX4hez rendeltem olajat. Mondtam Snckr kollégának, aki mondta, hogy akkor rendeljek már a motorba is neki, mert már nagyon időszerű lenne. Na mondtam, ha te is akkor én is. Kis telefonálgatás után meg is rendeltem 3L Castrol Act-evo 4T, 4L Repsol Moto Sintetico 4T, olajszűrőből HF133-t nekem és HF138-t Snckr gépébe. Majd jött még 1 hívás h Lalinak is kell. Ő kapott szintén 4L Repost és HF303-t. Pénteken délelőtt be is gyűjtöttem a nem kevés cuccot. 16L olaj, 4 olajszűrő! A kis flakonos olajakat bepakoltam magamhoz a tanktáskába, a 2 db 4L-es flakont Sncker hozta utánam PSzentkeresztre.

Snker megérkeztére már elő volt készítve UBUl. Alá ahogy kell papír helyezve, felitatva vele a kiömlő olajat. Mint később kiderült nagyon is jó ötlet volt, mert amikor lazítottam le a olajszűrő fedelét, hát nem éppen a olajleeresztő edénybe ment. Olajleeresztő edény pedig nem volt más mint 5L-s ablakmosó folyadék edény kivágva:) UBU-l teljesen jól szerelhető. kb 15 perc alatt meg volt az olajcsere, ebben benne volt a lecsepegtetés is:)

Mikor megvoltunk kicsit beborult az ég és zengett is vihar közeledett, hát a szerelő állást áthelyeztük a hátsó fedett rész alá. Ekkor volt soron a Röfi. Röfi már kicsit macerásabb volt. Motoremelőre fel kellett rakni, hogy egyenesbe legyen. Mivel neki nincs középső sztenderje. Kicsit nehezebb hozzáférni az olajszűrőhöz, de nekünk ez sem jelentett gondot. Csak az a fránya olajteknőcsavar esett bele alátétestől az olajfelfogóba. Na igen, alátét. Visszatettük a csavart alátét nélkül:) Az alátétet akkor találtuk meg amikor a fáradt olajat töltöttük át nagy kannába:)Pech. De ez sem gáz, mert megoldottuk. Igaz buktunk rajta 3 dl olajat, de annak ott van a hely és vissza kell rakni ha tetszik, hanem:)

Közben megérkezett Dávid is. Neki nem cseréltünk olajat, helyette Snckr-el puhítottak egy kicsit a lengéscsillapítón. Kaptak szép kalapácsot és egy darab vasat és azzal megoldották. Hogy ott mi vót pontosan azt nem tudom, mert a művelet közben megjött Lali is a darázzsal. Kicsit későn volt és már annyira nem is akarta h cseréljünk majd máskor, de mivel már minden elő volt készítve a szervízponton, már csak oda kellett gurulnia. Ezt is feltettük emelőre mert ennek sincs közép sztenderje. Nem is értem milyen motor az aminek nincs közép sztenderje:) Azt is gyorsan és hatékonyan lecseréltük. Mondjuk ott szó szerint izzott a munka kezem alatt, mert nem volt idő arra, h megvárjuk a motor hűlést. Közben Dávid XX-je is puhább lett:)

Úgy volt h mindennek a végén lemegyünk enni egyet a Corás mekiben, de már este f10kor nem volt kedvem lekocogni oda, úgy h másnap hajnalban indulok haza Komjátiba.

Szóval így volt az olajcsere. És egy kis emlékeztető a végén:

Feltöltési mennyiségek:
GS500E 2,9L
RF400 3,2 L
Hornet 3,6L
 

Km óra állások:
GS500E 34780
RF400 75500
Hornet N/A mert hiába kértük Lalit nem kűdte :)
 

Ha valakinek van még mondani valója akkor egészítsen ki!

 

Címkék:henk pilisszentkereszt olajcsere 1 komment

Sakalade 2011.05.16. 21:39

Esti gurulás a Dunakanyarban

Befejezvén a melót és a tanulás mára, kisütött a nap is. Kedvet kaptam egy kis guruláshoz. Meg előkészítettem a régi trx suzukit holnapra. Hosszú szünet után az is elő lesz véve. Kolléganő férje, András fog vele menni holnap. Kicsit gyakorolnia kell és erre a trx remek pajtás. Na de nem is ez a lényeg, hanem fogtam magam és elindultam Esztergom irányába és majd megyek valamerre még járt a fejembe. A vége az lett h mentem egy kört a Dunakanyarban.

2 helyen álltam meg. Először Dömsödnél a kikötőben

 

 A terv az volt, h Pilisszentlászlón keresztül haza megyek. Ehelyett Visegrádon a várnál kötöttem ki:)

 Hazafelé volt egy kis érdekesség. Utoljára OMW MaxxMotion 95-t tankoltam a mociba. Na ez már a Focusnál sem volt jó ötlet. Mióta a Carreraról átnevezték, nem olyan a minősége mint volt és a fogyasztás is megnő. Ebből jött az érdekesség, h még csak 230km -t mutatott a napi számlálóm és már rángatott a motor, pirosnál meg le is állt. Félre állás, tartalékra tekerés, újraindítás és megy. Elmentem a kútra és sima 95-t csurgattam be. Fogyasztás 4.8 úgy, hogy előtte  a Super95 használatával 3.5 volt és a használati mód semmit nem változott csak a benzin. Ennyit a minőségibb benyáról. :) UBUl egyértelműen jelezte h nem kér belőle:)

 

 

1 komment

DaveXL 2011.05.12. 21:24

BP - Dobogókő

Jól sikerült a tegnapi kis minitúránk!

Mielőtt megint nekivágnánk, muszáj lesz az XX hátsó rugóját lágyabbá tenni, mert úgy pattog mint egy kigyó! Nem utolsó sorban (Saki már túl van rajta), de mind hármunkra ráfér egy első lámpaállítás szerintem...odafelé a 4 motor fénye talán kitett egyet! :)

De utána go go go! :)

Na megyek letörlöm a masinériát!

Szólj hozzá!

snckr 2011.05.12. 08:48

Az első közös túránk

Tegnap sikerült összehozni az első közös minitúránkat :)
Lalival bevártuk Sakit a Cora melletti mekinél, onnan fel Pilisszentkereszt,
onnan Pilisvörösvár Csobánkai leág, vártunk, vártunk, megjött Dávid, mesélt valami matchbox rendőrautóról :), aztán felmentünk Dobogókőre. Beállítottuk Saki lámpáját, és hazamentünk. Hö.
 

1 komment

csms 2011.05.09. 15:45

Elindultunk...

Ezt a blogot azért hoztuk létre, hogy megmaradjanak azok az útvonalak, amit motorral közösen vagy egyénileg bejártunk.

1 komment

süti beállítások módosítása